A Kálvária-domb értékei

A Kálvária-domb Kisszékely belterületén helyezkedik el, az iskola épületétől délre 300 m-re. Területe mindössze 10 hektár, mégis számos kultúrtörténeti és természeti érték kincsestára. Itt volt a középkori település, mellette az Árpád-kori templom, körülötte a temető, a dombtetőn az őskori földvár, s közepén a kálvária keresztjei. Mindemellett az egykori növényzet maradványaként a domboldalban él a ritka lösztölgyes erdő egy állománya, attól nem messze pedig egy növényfajokban gazdag löszgyep folt.


A Kálvária-domb valójában a Szarka-hegy északi vége, amelyet a Szarka-hegy gerincétől egy mesterséges bevágás választ el. Ez a bevágás nem más, mint a korabeli (valószínűleg őskori) földvár dél felől kialakított sáncárka. A Szarka-hegy dél felé húzódik tovább, lejtői egykor a falu jelentős szőlőtermő területei voltak – az elhagyott gyümölcsfák egy része még ma is fellelhető a Kálvária-domb mellett.

A Kálvária-domb északi végében a mai temető, keleti részében az Ótemető található. Amikor a XIX. században az Ótemető területét használatba vették, a  jelenlegi temető volt a régebbi, majd a XX. században ismét ide temetkeztek. A domboldalban feljebb helyezkedik el a papi sírkert, amelynek szélén egykor a keresztút haladt a domb csúcsa felé. A kálvária ma már nincs meg, de ösvényét 2011-ben, keresztjeit 2012-ben az egyesület helyreállította.

A Kálvária-domb keleti oldalában, részben a ma szántóként használt területen volt a középkori Kisszékely. Az Árpád-korban itt hozták létre a települést, amelyről ma már csak a régészeti leletanyag tanúskodik.

 A középkori Kisszékely helye

A középkori falu mellett, a Kálvária-domb északi lejtőjén építették fel nyolc évszázaddal ezelőtt a középkori templomot, amely egészen a XIX. századig fennállt. Miután 1823-ban a jelenlegi templom elkészült, a régi templomot elbontották, majd szinte nyoma veszett. A 2019. és 2020. évi ásatások során azonban sikerült teljes kiterjedésében feltárni, így ma már pontosan ismerjük elhelyezkedését és alaprajzát.

A Kálvária-domb azonban nemcsak kultúrtörténeti értékekben gazdag, hanem ritka élőhelyeket is megőrzött, illetve védett növény- és állatfajoknak is otthont ad. Az élőhelyek közül a legértékesebb a domb nyugati lejtőjén élő tölgyes folt, ami a ma már ritka, de egykor a Kárpát-medencére jellemző lösztölgyes társulás szép állománya.

A fentiekben felsorolt számos érték védelmére jött létre 2017-ben a Kisszékelyi Kálvária-domb Természetvédelmi Terület. A terület a Négyszögletű Kerek Erdő tanösvény Galagonya körútján érhető el. Az Ótemető szélén két helyen ismertető táblák és pihenőpadok is találhatók.

Horváth András

Szólj hozzá!