Kilátó a falu fölött

Aki 2011 novemberében felnézett a falutól dél-délnyugatra emelkedő Dukai-hegyre, láthatta az új kilátót Kisszékely határának egyik legmagasabb pontján. Aki pedig már esetleg járt is fenn, az szemügyre vehette róla a település és környéke csodálatos panorámáját.


A kilátóból jól látható a falu nagy része, a Csókástól a Hegyhát-majorig, bár a Tópartot a hegy északi oldala eltakarja. A kilátóból elénk táruló tájkép központi eleme a templom, megfigyelhető az iskola, a temető felső része, a hangulatos Kiss utca és a Kossuth utca. Észak felé tekintve szépen kirajzolódik a Babaszó-hegy mozaikos tájképe, alatta a Babaszó-völgy, amely mögött a lankás domboldalak mentén tovább emelkedik a térszín, és meglátjuk a Tolnai-hegyhát északi részének legmagasabb pontját, körülötte a Kisszékelyi-erdő kiterjedt, összefüggő erdőtakaróját. Északnyugat felé a Vadkerti-patak karakteres völgye húzódik, körülötte ismét a végeláthatatlan erdőtakaró. Délnyugat felé a kilátást a Dobos gerince zárja le. Kelet felé fordulva megfigyelhetjük a szomszédos dombvonulat (a Szarka-hegy) szőlőit, távolabb a Szilashátat, a látóhatárnál pedig a Tengelici-homokvidéket. Északkelet felé tekintve ismét megpillantjuk a falut, a Hegyhát-major épületei fölött a Mandulás völgyoldalát, és jól kirajzolódik a Göbecshát és a Göbecs hosszú völgye.

A kilátó egy pályázat keretében létesült, amelyet még 2009-ben nyújtott be a Kisszékelyi Kulturális Egyesület „A vidéki örökség megőrzése” című témára. A pozitív határozat csak 2011-ben érkezett meg, de a döntés pozitív volt, így az egyesület 9,2 millió forint összegű támogatást nyert a megvalósításra. A pályázat célja a település páratlan természeti környezetének bemutatását szolgáló létesítmények kialakítása. A létesítmények közül eddig a kilátó épült meg, a terv többi része az elkövetkező másfél év során valósul meg.

A Kisszékelyi Kulturális Egyesület köszönetét fejezi ki a Paksi Atomerőműnek, hogy a Kilátó megépítésének előfinanszírozását 500 ezer forinttal támogatta.

Szólj hozzá!