A csádékötél készítés a korabeli aratás előkészületeihez tartozó közösségi tevékenység volt. Ez a hagyomány – az egyre ritkábbá váló csoportos munkák egyikeként – mind a mai napig megőrződött településünkön. A csádé, mint a környező élőhelyeken tömegesen fellelhető növény, nagyon jó alapanyagnak bizonyult a kévekötő kötél elkészítéséhez.
A módszer környezetbarát, hiszen az aratást követően, a cséplés végeztével az elhasznált csádékötél a szalmával együtt ismét felhasználható volt, nem lett belőle hulladék. Mivel a csádékötél alapanyagául szolgáló mocsári sás a kaszálást követően ismét kinő, állománya a következő évre regenerálódik, ezért ez az eljárás hosszú távon is fenntarthatónak bizonyult.
A csádékötél elkészítésének lépései:
1. A csádé levágása. A Csádés-tó melletti, illetve a Kisszékelyi-patak mentén tenyésző vizes, ingoványos réteken kasza segítségével vágták le az őshonos csádét. A mocsarakban és mocsárréteken élő kétféle állományalkotó sásfaj közül a csádékötél fonására a keskenyebb levelű mocsári sás alkalmas, a parti sás merevebb leveleit lehetőség szerint nem kaszálták le.
2. Az asszonyok éppen úgy, mint aratáskor a búzát, marokba szedték a sást, és kévékbe kötötték. A sással végzett munka közben nagyon kellett vigyázni, mert olyan éles a levelek széle, mint egy frissen megfent késé.
3. A csádé szárítása. A sást elszállították egy száraz, árnyékos, védett helyre, és az időjárás függvényében néhány napig szárították fonás előtt. A szárító helyen a lehető legnagyobb felületen, egyenletesen szétterítették a csádét. Fonás előtt megvizsgálták az állagát, és ha a meleg miatt nagyon kiszáradt, vízzel locsolták le az alapanyagot.
4. A csádékötelek fonása. Erre az alkalomra többen összegyűltek, hiszen nagyon sok kötél kellett aratáskor. A kötelet fonók hosszú ujjú inget vettek fel, hogy megvédjék magukat az éles levelek okozta sérülésektől, de nem ritkán így is folyt a vér a kezekből fonás közben. Az alapanyagnak és az összecsavarás technikájának köszönhetően szinte elszakíthatatlan kötelek készültek. Ezeket tizenkettesével ismét kévékbe kötötték, hogy másnap hajnalban az aratás helyszínére vigyék.
5. A csádékötelek felhasználása. A levágott gabonát a marokszedő asszonyok sarló segítségével összefogták és az előre leterített csádékötelekre fektették. Ezt követően a gabonát a csádékötéllel megkötözték, majd keresztekbe rakták.
A csádékötél készítés is fontos bizonyítéka annak, hogy az egykor itt élt emberek úgy tudtak élni a környezetük által nyújtott lehetőségekkel, hogy alkalmazkodtak az adottságokhoz, és megőrizték a természet javait az utókor számára. A kisszékelyi csádéfonás tehát amellett, hogy egy nagyon fontos hagyomány, egyben az ember természethez való alkalmazkodásának kitűnő példája.
Kélinger Krisztián