Szinte mindenkit, aki eddig megfordult a kisszékelyi tanösvény mentén emelkedő kilátóban, magával ragadta az elé táruló látkép. Arra a kérdésre, hogy vajon mi az, ami a leginkább megfogta, a legtöbben a barátságos domborzati formákat, a falut körülölelő kiterjedt erdőtakarót, a völgyekbe harmonikusan belesimuló utcákat és házsorokat, és nem utolsós sorban a táj változatosságát emelik ki.
Kisszékelyt a középkorban több nagy földút kötötte össze a környező településekkel, jelenleg azonban csak egyetlen műúton lehet megközelíteni. Ennek köszönheti zsákfalu létét, és azt, hogy mind a mai napig megőrizte az egyre globalizáltabb világ elől elrejtett kincsit. Gyönyörű fekvéséhez számos tényező járul hozzá. Egyfelől a falut szinte teljesen körülölelik az erdők, amelyek a belterülettel határosak. Másfelől a település egy széles patakvölgyben jött létre, amelyet a környező dombok hangulatos lankái öveznek. Harmadrészt, a táj varázsához hozzájárul az is, hogy a már sok évszázada letelepedett, és azóta folyamatosan itt élő ember természetkímélő gazdálkodási módszereivel képes volt a tájba szerves módón illeszkedő lakóhelyet kialakítani magának.
A Kisszékely körüli mozaikos táj lehatárolása
A falu környékének természetes élőhelyei az őshonos fafajokból álló erdők, a patakmenti mocsarak és mocsárrétek, a meredek domboldalakon élő cserjések és gyepek. A nagy kiterjedésű erdők évszázadokon keresztül sokféle haszonvételt nyújtottak az itt élőknek, a tűzifától és épületfától kezdve a vadgyümölcsök és gombák gyűjtéséig. A füves területeket legeltették, az üdébb, völgyalji réteket legeltették vagy kaszálták.
Ezek között a természetes és természetközeli élőhelyek között alakították ki a kisparcellás szántókat, aprótelkes gyümölcsösöket és szőlőket, illetve a tájba simuló falu házait és kertjeit. A parcellák között fasorok, cserjesávok, mezsgyék húzódtak. Bár a XIX. századra a falu körül már elsősorban szőlő- és gyümölcstermő területeket, valamint szántókat találunk, ezeken továbbra is többnyire kisparcellás művelés, mozaikos tájhasználat volt jellemző. Ennek maradványai – az egykori kertkultúra emlékeiként – mind a mai napig fennmaradtak Kisszékely környékén.
Minél mozaikosabb a táj, a termesztett növények kártevői annál nehezebben tudnak elszaporodni, mert annál többen vannak jelen azok ragadozói is. Ez a fajta gazdálkodási mód lehetővé tette, hogy jelentős vegyszerhasználat nélkül is egészséges gyümölcsöt, zöldséget, gabonát termesszenek az emberek. Mindeközben a táj is változatos, élő és egészséges maradt, nem pusztultak ki a természetes élőhelyek, gazdag élővilág vette körül az embert. A mezsgyék, fasorok jelentősége igen nagy, hiszen összekötik a táj természetközeli élőhelyeit, az ökológiai folyosó szerepét játsszák. A különböző élőlények ezeken a „zöld folyosókon” tudnak vándorolni és élni, illetve fennmaradásukat a kisebb-nagyobb élőhely szigetek segítik (bokrosok, facsoportok, gyepfoltok).
Kisszékely főutcája a Kisszékelyi-patak mentén húzódik. A patakvölgy és környéke évszázadok óta nyújt megélhetést az ember számára. A környező dombok különböző szintjei és felszínformái különböző gazdálkodási módoknak kedveznek. Ennek megfelelően alakult ki a tájhasználat sávos elrendeződése a pataktól a környező dombok gerince felé haladva.
Azáltal, hogy a kisszékelyi emberek a természet adottságaihoz alkalmazkodva alakították a település szerkezetét, és meghagyták a természetes növénytakaró számos elemét, a környező tájba harmonikusan illeszkedő falut hoztak létre az elmúlt évszázadok alatt. Ezt látjuk a kilátóból, és ezt szeretnénk megőrizni az utókor számára is.
Horváth András